Világdarabkák – Székely Sándor írásai

Horváth Irma Székely Sándor Világdarabkák verskettősök verspárbeszédek MAGÁNKIADÁS 2023

Köszönjük barátaink támogatását. Borítótervezés: Právetzné Róth Hajnalka A borítón: Fejes Fanni Mira akvarellje © Horváth Irma és Székely Sándor, 2023 Magánkiadás ISBN 978-615-01-8195-0 Készült: Progresso Print Kft., Bp.

Világdarabkák illeszkedése - előszó Adott egy világ, számos darabkákból áll; ebbe születünk bele mindannyian. Az életünk azzal telik, hogy megpróbáljuk összerakni. Adott két ember, akik szeretnek verselni, és kedvelik egymásnak a világ különféle darabkáiról írt verseit. Válaszolnak hát rá azonos témájú válasz- versekkel, egyetértően vagy egy más nézőpontból; különös verspárbeszédben elénk tárva világlátásu- kat. Adott, hogy ők történetesen férfi és nő, akik áthidalva ezt a nem kis különbséget, igyekeznek megérteni egymás neméből és személyiségéből fakadó sajátos érzéseit és szemléletét. Még olyan igencsak eltérő, vélhetően intimebb dolgokban is, mint az örömök, fájdalmak és a szerelem megélése, vagy a gyermekkel való kapcsolat. Adott közöttük tetemes korkülönbség is, ami semmiképp nem baj, nem jelentett akadályt; ezáltal vált láthatóvá, hogy noha körülöttünk az időben minden változik, belső világunk és élethelyzeteink megélése marad, ami volt: mélységesen emberi. Adott két író, aki szívesen ajánlja Önöknek a verskettőseit. A szerzők

„lépted a léptemben szíved a szívemben ...szavad a szavamban” (Szíved és szavad)

Napfényben létezés Szerelem szigetek

Hoj és Hej Hoj, szárnyathajtó feldobott és fennmaradt nevetős szavak Hoj, madárlátta felhőbe font, hittel-bevont kitervelt terek Hoj, kígyóvéres bánatitta, szemmelvert tekerődző akarat Hoj, kérgethajtó beforduló, betapasztott meg-nem-szánt hiány (Sz.S.) --- Hej, fényt-hozó rügyet bontó, mézet ontó mosolygó tavasz Hej, erdőlátta fészekbe bújt, puha pelyhes ébredő dallam Hej, rejtekadta lomb takarta, esőáztatta smaragdzöld ujjongás Hej, szarvas-járta patakoptatta, ősgyepes virágbontó ima (H.I.)

Engedlek, fogadlak Fülem halljon, tisztuljon Szemem lásson, kinyíljon Közelítsek magamhoz Szeretetben magodhoz Menned kell, ím, engedlek Kötél nélkül eresztlek Visszatérvén fogadlak Szabad, szabadnak hagylak Ám tudd, szavadon foglak Te is szavamon foghatsz Beszélj lelked mélyéről Nyílt, őszinte beszédből Fülem nyitva, hallgatlak Szemem nyitom, meglátlak Szivem tárom, fogadlak Ketten vagyunk világnak (H.I.)

--- Nincsen hozzád beszédem De vagyon reád nézésem Szívem nyitva, láthatod Sóhajtásim hallhatod Nincsen hozzád beszédem Béklyó van a nyelvemen Ám kezed, ha foghatom Forog vélem mindvalóm Szavam legyen szavadon Étkem téged tápláljon Ágyamban más ne háljon Fogadlak: fele voltom Nem bánnám, a világon Ha lennénk mi csak kettes ketten (Sz.S.)

Szerelem-megváltás Üres tenyerembe csorog az arcod óvatos íve fáradt virág szemed aligha véd a fénytől mosolyod a szenvedés kelléke hajadban törek erek meleg kígyója tekereg bőröd alatt izmaim között szíved szorít (Sz.S.)

--- Melléd szegődtem utad során. Meddig maradok, megmondhatnám, De erőm kevés..., még..., akarok, Bármit is mérnek rám az angyalok. Ördög, angyal vagy? Jöjj hát velem Poklon, mennyen, erdőn, réteken! Szél fú arcomba, az eső zuhog... Meddig láthatsz még, te sem tudod. Testem a sárban, lelkem a fényben, Felsőbb valóm egy másik létben, A Földről télnek látszik igazán... Megváltás vagy, gyere, bújj hozzám! Fázom és félek, ha nem vagy velem, Hiányod érzem, tested követelem! Bújj hozzám, és szorosan ölelj át, Töltsük együtt még az éjszakát! Testem a sárban, lelkem a fényben, Felsőbb valóm egy másik létben, A Földről télnek látszik igazán... Megváltás vagy, gyere, bújj hozzám! (H.I.)

Hold-leányok és kölkecskék Hold lánya Hold virága Táncos lábát Szellő járja Föld gyöngye Föld göröngye Táncos lábad Megtartsa Karcsú tested Nevelje Áldott élted Növelje Ég atyja Égi tűzbe Vond a nőket Kéjbe fűzve Teremtménye Égnek fénye Hulljon alá Lágy ölébe Ifjú anya Föld aranya Melled teje Tejút csill’ga Tápláld véle Kölköcskédet Égből jövő Gyeröcskédet (H.I.)

--- Kiből mihelyst ember leszen Maga mellé leányt szerzen Táncos lábú Hold-virágot, kedveset Ölelgeti, csókolgatja Ölébe, hajj bébujtatja Öröméig hintázgatja, szelídest Onnént végest kézenfogva Mennek messzi a világba Hajtós szelet fognak szekerük elibe A leány oszt babás leszen Megállnak egy szebbes helyen Hold-virága szülé világra kölköcskéjét Kiből mihelyst ember leszen... (Sz.S.)

Anyaölből anyaföldre (égi s földi kezdetek) Lépteimben ősök lépte, ága boga vihartépte életfánknak. Gyökere mélyen a földbe ér, tetején hetvenhét madár él, erős törzse, hét nagy ága, hét ágának hét kis ága, hét kis ágak hét virága, madaraknak hét tojása. Virágak gyümölcsöt nőnek, madarak fiókát költnek; madár voltam, földre szálltam, nap reggelén földre vágytam, beleestem anyaölbe, ki is bújtam anyaföldre. Földanya virága feslik, bimbóból egy leány, merre halad, talány... Ölben három gyermek termett: leány, fiú, fiúgyermek, lábuk eredt hol erdőbe, hol mezőre, nemzőre. Piciny madárka várja a nyarat, földre szállt angyal hamarost velünk halad. (H.I.)

--- Elképzelem anyám nagyra nőtt hasában ottan benne csücsülök én cipeli a négy kilómat szuszog szegény Ott vagyok egy szűk szobában öten várják a születést anyám, nagyanyám, nagynéném de főleg a bába, meg én A bába elúnta, hazament többiek mossák föl a vért nagyanyám kicsinyt ütöget kezdjem már el a lélegzést Elképzelem mivé nem lettem volna én szerelmetes nagyanyám ha engem ottan nem babujgat és ütöget - addig amíg el nem kezdem a létezést (Sz.S.)

Teljesség a csillagok alatt ringatlak ölemben gyönyörű gyermekem hold fénye nyugtatgat csillagok altatnak álmodban minden jó vigyázok rád és szól szívemben egy dallam azt dúdolom halkan (H.I.) --- Ezalatt mi, férfiak kinn állunk a kerek ég alatt hálát adunk a csillagoknak és az álmokat vigyázó anyáknak hogy apává tétettünk Fedetlen fővel állunk hogy lássék a tisztelet irántuk a ringatásért, dúdolásért a gyermek-csodáért az életet-szülni tudásért Aztán időnk lejártán úgyszintén megsüvegeljük a belőlünk eredett ifjakat kik holdnak fényén, csillagok alatt anyává teszik a lányokat s leszen teljesség előlről (Sz.S.)

A melled és tejcseppek Nem csinálnék vele semmit csak vágyom nagyon, hogy lássam a ruha alatt apró rezzenéseit ahogy elmozdul utánad vagy mozdulatlan ül szép, szimmetriás rendben két sejtetős hegyecske öntudatos, szelíd halmokon Nem is nekem vannak valami éhenkórász dednek mégis örömet adnak azzal, hogy léteznek álomfejtő, vágybontó készségek titoktudó kísértések magot őrző meleg (Sz.S.) --- Tejcseppes a blúzom karomon gyermek mellem neki adom ne nézz rám ily’ nagyon Rútnak látom magam kialvatlan szemem ruha alatt gyűrt testem kapkodón fésült hajam Ha egy csepp csend lesz közelíts akkor testemhez súgj neki, adj és fogadj... Ölelj széppé engem! (H.I.)

Gyengéd közelgetéssel Hej, vadrózsám, virágom valóra vált szép álmom karomon a gyermekem kivirágzott szerelem Mellem tejét ő eszi táplálgatom, jár neki hej, én babám, szerelmem hogy leszünk most kettesben Nyitom, rózsám, kapumat kerülgesd a váramat kisdedecske kijöve üres lett a belseje Gyere, rózsám, gyere be nyílik váram mindene találj hozzám jó szívvel gyengéd közelgetéssel Szívmelegem odadom ölelhetsz is, akarom gyermek fekszik bölcsőben mejjem neki meghagyom Növöget a kincsecskénk járni tanul gyeröcskénk útra indul, elmarad... adom teljes magamat (H.I.)

--- Odavolnék érötted ölelgetném gömbölyed tejfakasztó kebledet örömhozó belsejed Kerülgetem várodat meleg puha házodat írígylem a kisdedet kettest véled hogy lehet Odavagyok érötted volt énhozzám jó szíved hagytad benned örüljek magom termővé tetted Hej rózsácskám, virágom valóra vált szép álmom karodon a gyermekem virágzik a szerelem (Sz.S.)

Hajlik az ág, törik az ág (népdal) Nem akartam, úgy akartam abba majdnem belehaltam Úgy szerettem, kit szerettem végül útjára engedtem Úgy fáj mostan az én szívem hajlik az ág, búsul minden Istenem, most mit kell tennem? Fájdalmamban hová lennem? (H.I.) --- Megbántam már amit tettem pedig szíved keresgettem Átalúton megtévedtem tehelyetted mást szerettem Megengedem, nem vagy velem akarnám, hogy ne így legyen Mivé legyek én Istenem? Törik az ág, nem vagy nekem (Sz.S.)

Nem reméltem Amikor odaértem, még nem reméltem azt, hogy a pillanat fogvatart. Szakadó szálak: málladozó emlékmorzsák jelentették a kapcsolatot, melyet a mélyben hallgató érzelmek fontak, szőttek újra. Zenénkkel összeforrt lelkeink végtelen sebe. (H.I.) --- Távolból láttam őket a szemeikbe beült árnyékokat kedveszegett hangsúlyokat levele vesztett lelküket és nem reméltem hogy a szerelem gyógyír lehet a szerelemre mégiscsak (Sz.S.)

Két ily’ szótlan lélek Hol van a szó, mely az érzést kifejezné? Hol van a jó, melyet teremt a képzelet? Hogy vagy te ebben a történetemben? Az előző végét már régről ismerem... Évezredek teltek, mégis megmaradtál. Pár élet, ismét rám találtál. Milyen jelet írtál homlokomra, Ami szemed most is odavonta? Szívből néző szemek, Áldást kérő kezek, Találkoztam veled, Megismertél, megismertelek. Égnek most a fények, Két ily' szótlan lélek, Belül ünnepelünk... Mondj egy imát értem! Állunk most ismét hát értetlenül. Mit gondol szíved rólam legbelül? Állunk a fényben, a gyertyák már égnek, Más lesz az ünnep, már belül élem. Szívből néző szemek, Áldást kérő kezek, Találkoztam veled, Megismertél, megismertelek...

Égnek most a fények, Két ily' szótlan lélek... Belülről elégek... Mondj egy imát értem! Mondj egy imát értem! (H.I.) --- Kezed a kezembe raktad makacsul összeszorítottad apró gombóc az öklöd a tenyeremben félelem rejtőzik benne. Magam végett vagy mivégre ilyen vagyok - hogy az életem valahogy idétlen csak sírsz és védekezel ellenem. Lelked tiszta kert tested meleg homok falaid között előttem az ajtóidat az életedet nyitod és csukod. (Sz.S.)

Bennem és benned Ha akárkiben akkor senkiben Talán egy elmulasztott ránézésben talán egy megakasztott nevetésben egy lehorgasztott gyerekfejben egy teljesületlen kérésben későnjött féltésben Ha senkiben akkor benned se Keress meg sötétben keress nappal behúnyt szemmel odahagyott értelemmel hozzámhúzó érzésekkel mint tócsák tükrén tekintet Ha benned se akkor bennem se Kilátszik az ürességem kilátszik a bennem sincsen bebújtatom magamba egészen (Sz.S.)

--- Ha akárkiben, akkor mindenkiben Egy mosolygó rádnézésben egy kifakadó nevetésben égrenéző gyermekarcban végtelen odaadásban bizalomban Bennem is, benned is napvilág fénylik találj tárt karokkal rám, öleld marokra magunkat, és csókoljon a szád, mint tüzes mennykő hasíts az éjbe Benned és bennem fénylik minden, kinccsel teli kamrám szívpitvarom érzi, hogy mindenem van ahogy akarom (H.I.)

Két nő, ugyanaz a kő (asszonysorsok) Szép a kő, leves főtt, kislányomért menni kell az iskolába délután. Viszem táncra, táncórára, pörgős szoknyáját vasaltam, fehér blúzát is ráadtam, haja fonva. Várunk rá a bölcsisemmel, addig pedig fél órára elmegyünk a játszótérre, felmászik egy mászókára, ráültetem a hintára. Apró dedem hordozom, itt alszik a hasamon kendőbe bugyol’va. Ébred, éhes, sír nagyon, picit megnyugtatgatom. Összeszedem bölcsisemet, homokozó vödröt, lapátot, dömpert, szaladunk a lányért. Beszél, mondja: - Milyen szép volt a tánc és a zene, tilinkó szólt, meg cimbalom és hegedű, s a legnagyobb, a bőgő.

Hazaérünk, bemegyünk - langyos még a levesünk -, csecsemőmet megszoptatom, bölcsisem lábamnál hagyom, kislánykám meg szomjas, éhes, poharában víz; ihat, míg apró babám leteszem, hátha alszik... Nagyobbaknak vacsora jár - közben férjem is hazaér, neki adom levesem, ebédel a kedvesem -, másznak, kúsznak, macskát nyúznak, virágom földjébe túrnak, festenek egy keveset, aztán pedig vizeznek. Padlóra csorog, a bölcsis a tócsában topog... Fürdés, egyik, másik, harmadik a kis kádban, „kis kacsa fürdik” - énekelem. Itt a fürdőlepedő, mindegyikre pizsama, „egyszer volt, hol nem volt, aludj baba...” Megkeresem a rongyot, és felmosok: szép a kő, ha tiszta. (H.I.)

--- Valami rossz ruhát felveszek vizet eresztek megkeresem a rongyot és felmosok Az én emberem későig dolgozik megetetem és ágyba bújok keze a hasamon úgy alszik el Az én életem csuda tudja jó meg rossz álmodás mesével, zenével és léppel fogott madár Süt a nap ez azt jelenti hamar felszárad és kész: szép a kő ha tiszta (Sz.S.)

Bármennyit, de hagyj magamnak is kicsinykét Én nem értem másnak hogyan van elege belőle én, ha tízszer ennyi lenne se telnék el véle hanem adnám vissza magam darabokba cserébe hogy tessék, vegyél egyél, neked mindig lesz belőlem (Sz.S.) --- Bármennyit kérsz neked hagyom szerelemben odaadom tudom, nem tudsz telni véle örömöm ez, elfogadom Ám ha végleg fogyasztanál énbelőlem semmit hagynál el es tűnnék, meg es szöknék hagyj magamnak is kicsinykét (H.I.)

Háromból lettek Az első forrásízű csodálkozó suta bizonytalanságából a második haját leeresztő puha-lehelésű meleg-érintésű kedvességéből a harmadik bizodalmas ruhátlanságából izgatott nagyon akarásából szeme csillogós hálájából tökéletessé összeraktalak fölébem magasra és most alig is bírlak lopva magamban hordozlak és üres ágyban alszom (Sz.S.)

--- Az első lágy ragyogásból, égi szellő fonatából a második őserőből, égre tornyozó felhőből a harmadik szivárványból, ég-föld-ízű szép csodából ősanyává összeraktak Életüket eloldozom társaiknak mind meghagyom őket, és már nem kelek fel éjjel ágyamban alszom (H.I.)

Égi és földi ragyogás Ragyogó csillagánizsok tarkítják éltem égi színpadát, s mutatják, mi van idekinn, s mi az a semmi odaát. (H.I.) --- Főszerep volt, s én tarka ruhában játszottam végig az előadást a közönség tapsolt, felállt aztán kialudtak a lámpák semmivé lett a varázs. (Sz.S.)

A reggel és a macska bajsza Hajnali csendben surran a mai nap még álmos a hangom a paplan alatt szólok néked mosolygós jókat, mielőtt kelek dörgölöm a szemem: hű, a világ kerek Kint macska lépdel halkan az udvaron viszi a tetőre fel a morcom nyávog egyet, reggel leszen bajszán a nap sugara felragyog (H.I. és Sz.S., soronként)

Éppen volnék születőben Éppen volnék születőben estvéledvén istállóban, áldott csöndben hogy szellő se érjen, Mária betakargat engem és még a szamár is lábait béhajtva leheveredik Hullámzó takarómon három bagoly lépked, mint régen a három királyok a csillag karistolta égen aranyat, tömjént s mirhát hozva vizitálnak, s leteszik elébem A pásztorok pedig megsüvegelnek körben leülnek, esznek, mindenfélét beszélgetnek emberszóik ideig ott maradnak a levegőben fenn így születik minden versem (Sz.S.)

--- Éppen volnék születőben, sosem készen, mindig másan, hol városban, hol erdőben, fentben, lentben, ezer másban... Bagolyasszony, sírdogálok, öreg holló, fel- s leszállok, rút kiskacsa, bújok nádba, őszapónak anyó társa. Fiatal, csöpp, pelyhes csibe, pihenek anyám ölibe’, füttyös rigó, ágra szállok, égre nézek, hangicsálok. Csillagfényes éjszakába’ én vagyok csibék mamája fenn az égen, s nézek le magamra, mint végtelen, véges halomra. Így születek, így enyészek sorról sorra, napról napra, rímes leszek, s rímtelen, virágzik a végtelen. És ha éppen úgy terem, versbe szedem álmaim, dalba írom életem. (H.I.)

Kelj föl nap, ébredj hold Kelj föl nap, égi jó tűzgolyó, fényhozó Éledj föld, földi jó tápláló, támasztó Ébredj hold, változó nőket elvarázsoló Haladj víz, elfolyó mosd szivem, tisztító (H.I.)

--- Kelj föl nekem fényecske sötétből fényesre Adjál enni szememnek világot reggelre Öltöztess föl színekbe szivárvány színébe Mutasd utam előttem égbe föl földre le Kezem dolgát láttasd meg előbben s végében Add meg nekem emberem hűséges kedvesem Bajom vidd el messzire vízbe le kőbe be Szívem csendesítsed meg csitítsd le ne féljen Őrizgess meg holnapig legyen ki énekel akkor is Tenéked (Sz.S.)

Megtartlak mint frissen sült kalácsban a forró mazsola mint frissen festett házban a festék szaga vagy mint frissen esett hóban ottjárt szarvas nyoma vagy nem is tudom mi láttathatja hogy már belülről szólsz vissza amikor magamban vagyok (Sz.S.) --- Életfám gyökere fonódik öledbe, felszín alatt lágyan ölellek örökre; benövi talaját zuzmó és a moha, fogadlak, megtartlak, felemelő csoda. (H.I.)

Szíved és szavad (visszhang) lépted a léptemben szíved a szívemben ébredő éned benn gitárhúrként rezzen átölel szép csendben a lelkem megrebben visszhang a szívemben énekel szélcsendben hallgatod hangomat hallgatom hangodat léptem a léptedben szívem a szívedben (H.I.) --- szavad a szavamban szíved a szívemben amire gondoltál az lesz e versemben hallgatom hangodat követem léptedet faragok rímeket hogy visszhangod legyek szavad a szavamban szíved a szívemben énekel a hangod bennem énekel bennem a csended (Sz.S.)

Te légy az én őrzőm Ölelj szorosan szabadnak érezzem fonj körbe magaddal tenyered nyitott legyen földi kincsekkel halmozz ám csak annyit mit szárnyalásom bír légy nekem gyógyír Szemed kövessen (H.I.) --- Én vagyok a te őrződ a szorosan ölelő el nem is engedő keresztbefont karral földi kincseket elébed terejtő dzsinn szíved kerítője Én vagyok a te elengedőd téged magadnak meghagyó szárnyalásod elfogadó nyitott tenyerén ringató égi-angyal szépséged felhőkre ültetője A szemem követ (Sz.S.)

Szemek játéka ha kinyitod: odaad ha becsukod: elválaszt ha rámnézel: megkötsz ha elnézel: visszavárlak ha sírsz vele: vége a világnak (Sz.S.) --- Ha kinyitod: rám tekintsz ha becsukod: elrévedsz ha rámnézel: elpirulok ha elnézel: odabújok ha sírsz vele: lélek-tavad tisztul (H.I.)

Az idő hajnalban Álomízű hajnalban még éppenhogy csak látok alszol mellettem gubóvá kucorodva számolom a szuszogásod jóleső mozdulatlan sóvárgással kúszik el az idő egyik válladtól a másikig Szélverte estében zápor söpör az ablaküvegen nagyon várom, hogy legyél velem ezer „talán”-ok pörögnek a fejemben a szívverésemmel is sürgetem az időt mely szinte áll (Sz.S.)

--- Zápor söpör ablaküvegeden könnyek vihara feledem munkám távolságom lennék veled megint hogy a „talán”-ok ne pörögjenek fejemben sürgetem az időt szívem hallgatja néma csend van mely szinte végtelen gubóvá kucorodom Jobb napokról álmodom... ágyadba bújva alszom át a csillag-ízű éjszakát szuszogásunk hallgatja a hajnal zsibbadt karokkal ébreded az ölelkező reggelt válladtól vállamig ér a pillanat mely szívünkben dobban (H.I.)

Lélekidő Nincs-időmben lelkem ragyog; vagyok úgy, mint az angyalok. Látsz nem szemmel, látsz érzéssel, gyöngyharmatos szép nézéssel. Nincs-teremben a csillagok díszítik, mi minden vagyok, átlátszóvá tettem terem, átragyog rajt’ a lényegem. Nincs-házamban nincsen lámpa sötétlik az ablakába'. Hagyott minden földi kincsem, minden-semmim nincsen. Nincsen. Lelkem teszem sem nem eléd, sem nem melléd, sem nem feléd, mindenhonnan reád ragyog; nincs-időmben nincs-teremben nincs-házamban otthon vagyok. (H.I.)

--- Köszönöm az eleséget elébem tárt minden kincsed csillag-díszű nincsességed lelkem lakik jól tevéled Mit nem-szememmel láthatok (és mindenhonnan rám ragyog) fény-tiszta áttetsző kristályok magadhoz hű varázslatok nincs-idődben nincs-teredben otthon vagyok (Sz.S.)

Éjben bolyongás Folyókon átkelés

Hitem szomorún, üresen Lábammal az útnak eredve hitem szomorú kereke De-szeretnék elmenni innen Nincs bennem semmi akarat elfogyott a szeretet és harag Elfáradt a gondolkodás Felébred és görcsben rekedten suttog hogy ki voltam és ki vagyok most Minek találnám meg az okát Ezek itt a talpamról nyomok köszönöm nem enni akarok Vágyakat koldulok (Sz.S.) --- Teli kosaram ürességgel benne hitem szomorún fészkel Nem szeretném cipelni már Hiányomnak oly’ nagy súlya nyomja vállam, kezem húzza Földig görnyedek bele Fogvacogtató magányom elhagyott már régi álmom Minek lábalnék tovább Merről jöttem, bánat-szél fú merre utam, sötét, borul De-szeretnék elmenni innen (H.I.)

Elveszék, elveszék Az én nagy bajomat hordozom itten világnak közepérül világnak szélire világnak szélirül világnak közepibe Az én nagy sebemet viselem sem fejemen viselem sem testemen viselem seholsem hordozom legbévül Az én fájásomnak ideje se nincsen elemészt reggelben elemészt estében Ürességét eszem ürességét iszom esmérem színit es visszáját Megfogom s megfog eresztém s megfog Elveszék énbelőlem mindenem (Sz.S.)

--- Nem látsz? Még itt vagyok. Gyönge madár-szívem remegve érzi bánatod. Nem szólsz? Hallgatag befele élsz... Mi lesz velünk? Ürességed emészt. Fenyőmagot hoztam gyógyítni fájásod; rebbenő tollammal terelem bánatod. Repdesek körülted, észre sem is veszed; szerelmes dalomat meg sem is hallod. Forrásvizet iszom, égnek könnye hullik... Segítni nem tudok, majd belepusztulok. Elveszék belőled. (H.I.)

Madárkám vitte kincsem Madárkám, madárkám én véges madárkám Madárkám, madárkám vélem élt valócskám Elmentél már innen innen a messzibe Elmentél éntőlem föl es az egekbe Hová is elmentél utól el nem érlek Honnan is elmentél kiüresd a lélek Üres lett a lelkem lelkem mind szeglete Bévül benn őrizlek fogyó életembe' (Sz.S.)

--- Kivel éltem, meg nem hóttam. Egyedül fekszik most holtan; kemény deszka hátát nyomja, szemfedő szemét lehunyja. Koporsónak fa fedele, rajt van írva babám neve; testét tőlem eloldozom, bánatkönnyem elhullatom. Csendben ül szívemen bánat, ég fellege földet áztat, nefelejcsem reá teszem, csöndes földbe elültetem. Gyöngyvirágom, életpárom, maradtam én a világon, lelked indul magas égbe, madár viszi a csőrébe’. Szállj madárkám, véle kincsem. Segéljen meg már az isten: miután éltemnek vége, vígy, madaram, elejébe. (H.I.)

Belül a csend meddig élhető Kívül robbanásig feszült a világ, belül a Csend ölel szorosan át. Mi kívül látszik, meddig élhető? Belső csendem kinek érthető? Bánatkönnyem hullik monoton, Kék csendemre ráfagy konokon. Teremtsd újra te is csendedet, Ölelj, olvasszuk fel a jeget! Adj esélyt! Teremts helyet! Csendet A zaj helyett. (H.I.) --- Zárom az ajtómat Odakinn metsző szelek verik esővel az ablaküveget Magamban mormolom, micsoda élet ez kékre fagyott ujjal lapozni könyveket Szótlan megélni éveket Nézni elúszó jéghegyeket És arra várni, hogy eljöjjön a vulkánok ideje Megtöröm a csendem Kitárom ajtómat Szólok hogy gyere (Sz.S.)

Utazás Létbe és nemLétbe Utazás az élet. A végén csak reméled, hogy könnyű lesz a kiszállás a Létbe. Most pedig vissza a mókuskerékbe. (H.I.) --- Megállóban állok. Várok a nemLétre, a busz lefékez, az ablakán benézek; mennyi ember megy egyfele. Nem szállok fel mégse. (Sz.S.)

J.A. bennem, benned Azt mondják Én nem tudtam Jaj, majdnem Nagyon fáj Mama Bánat Szomorúfűz Hét napja Mióta elmentél Isten Kései sirató Eszmélet Tószunnyadó Ringató Esik A Dunánál Tedd a kezed Vigasz Villámok szeretője Füst Áldalak búval, vigalommal Művészet az emberek között Altató Napszonett Végül A Csodaszarvas (H.I.)

--- Ha magam a hetedik nem lehettem engem anyám elvetéljen vagy ha mégse, ne öleljen szeretni se ne szeressen ágyamat a padlón vesse kenyeremet sárból süsse bánatjával megkelessze fájdalmával megperzselje és a végén étesse meg vélem mindet (Sz.S.)

Ha holdad adod nekem Még itt vagy állok előtted illőn, imbolyogva Ha elmész majd fekszem görccsel letakarva Ha itt leszel újra rám sem is ismersz nem leszek ilyen hiába (Sz.S.) --- Míg itt vagyok hajam lobog lényem ragyog Ha elmegyek szemem áztat búzaföldeket hegyeket, fákat Újra eljövök - ragyogjon ránk a nap - holdam adom neked rám ismersz; nem hiába (H.I.)

Magamban és magomban Hiányzom magamból elfogyott véremből a bor testem már nem a kenyerem szavam már nem a hitelem elalszom, ha magam vagyok felébredni csak a multban tudok és ha gondolkodom se élvezem (Sz.S.) --- Rálátok magamra piros bor ajakamra friss cipó testemre mellemre, fenekemre... Szavamra, szeretek egyedül aludni ugyanígy ébredni, s mikor nyitom szemem rájövök mindig, hogy soha nem vagyok egyedül, csak magomban és utadra engedlek téged is gondolat (H.I.)

Könnyű röptű a van és lehet Igy túl az ötvenen ideje lenne már eldöntenem hogy mi leszek ha nagy leszek Egy éve újabb oskolát jártam ki s arról kaptam igazolást nem az vagyok aki addig ami Hanem más Ez is egy foglalkozás keresni és nem lelni a nap alatt helyet Ahol a van tőlem függően más mint a lehet s nem hasas hordóban kereng únos-untalan köröket (Sz.S.)

--- Így túl az ötvenen már az sem szá... Nézd, felkelt a hold a gesztenyés felett! Amikor ébredek, és nyújtó... Hallod a fülemilét? Hangja ébreszti bennem versemet. Felöltözök, és elidu... Milyen szép a napfelkelte! Színeit ecsetemre teszem. Ma festeni fo... Óh, ez a gyönyörű pillangó! Tarka szárnyú, könnyű röptű! Figyelmesen végigolv... Süt a nap, vár az erdő! Jó, hogy találkoztunk! Viszlát! (H.I.)

A normák és fejemben mormoták Ezeket meg kell tenni azokat nem szabad Így nősz fel, hallod a hangokat ám ezek nem égi hangok Földi normák mormolják folyton füledbe mi jó, s mi rossz Mért félsz? A kapun túlról nézve a jónak, rossznak nincs léte (H.I.) --- Félek, mert jajjban élek A jajj a bajnak kézenfogott társa Észbe pedig hiába veszem, amit a kapun túlnan a jóról s rosszról mondasz Idebenn végetlen mormoták mormolják könyörületlen: még innent vagyok s nem szabad nem szabad (Sz.S.)

Hangok és a nád Semmi hangok sugdossák fülembe suta szavak bizonytalan borzongásait Csak nádszál lassú imbolygása a csónak után és csobbanások Egyesek tanúsítják hogy láttak Mások bizonyítják hogy nem (Sz.S.) --- Ott jártam, jaj, ne tudj róla elmondanám, nagyon fájna Hangok kéltek, hangok haltak ringó csónakomba martak ölelkeztek, elnémultak... Kik hallották némuljanak csukják szájuk, ne mondjanak semmit - nem láttak, csak a nád imbolygása mutatta - talán a szél jár tőr-leveleik között (H.I.)

Eljöttél és ennyi Ha már eljöttél, ülj le Tedd magad kényelembe Van kenyér, van bor Hát mi szél hozott Ha már elmentél, csak csönd van Nyikordulást-vesztett ajtó Hajszálak a fésű fogaiban Hát ennyi (Sz.S.) --- Ott voltam, hellyel kínáltál, ételed megosztottad, italodból is jutott, és még mi minden... Eljöttem, most padlóm hallgatag fülel, hajam kócosan... Csönd van. Fáj. (H.I.)

Semmi sem és én sem keserű a kenyerem szomorú az életem nem vigasztal semmi sem csak vagyok és keresem mire jöttem, mire nem hogyha egyszer meglelem változik-e valami (H.I.) --- meg nem mondom magam se az én életem példa-e és mire ne is törődjetek vele éljétek a tiéteket úgy, hogy a végére ti se keseredjetek bele (Sz.S.)

Minduntalan, akaratlan Csöndzizzentő hajnalzajban ólomröptű angyalhajban jutsz eszembe akaratlan megfordulok, megizzadtam visszacsuklak szorosabban Nemviszonzott köszönésben hóvakságban, süket ködben eldöntetlen néma pörben jutsz eszembe akaratlan leteszlek, otthagylak Sutba doblak, elfelejtlek visszamegyek, megkereslek leporollak, felemellek eszembe jutsz akaratlan együtt lakom veled magamban (Sz.S.)

--- Ébredező hajnalhangban göndör fürtös angyalhajban jutsz eszembe minduntalan álmot látok, megizzadtam dobban bennem szorgosabban Viszonoznám köszönésed éltem élném is tevéled eldöntetlen néma pörbe’ szív az ésszel tőrbe dőlve... leteszem, otthagyom Sutba dobnálak, ha hagyna álmom, ébrenlétem marja leporoló, felemelő folyton-folyvást csönd-álmodó gond-ölelő karod, néma gondolatod (H.I.)

Halkuló csend A halkuló nevetésed az elgörbült mosolyod az elfogyó suttogásod az elfordított arcod érthetetlen válaszok hogy milyen érintésem nélkül a bőröd nézésem nélkül az arcod vágyaim nélkül a tested nélkülem a szereteted (Sz.S.)

--- Csenddel üzenek, úgysem értheted a szót, mit mondok, annak, aminek én akarom. Csenddel üzenek, mindent hallgatok, amit veled meg szeretnék beszélni. Ez a csend nem néma, ez a csend nem hallgat, áramlása üzen, csak a tiszta, szavakon felül "nem beszélt beszéd" hallatszik át az éteren. Hallasz-e engem? (H.I.)

Kerestelek, tagadtalak (mondattöredékek) Kerestelek Nem értem Szeretlek Nem értem Mondd ki Mégis Akkor se értem Hiszen te Én most is Akármeddig Nem értem Csak azt kértem Kérlek megint Hidd el Nélküled nem Meg te se Én is alig Semmi nincs Kereslek megint (Sz.S.)

--- Kerestelek Nem értem Tagadtalak Mégiscsak Szeretlek Titkom Néztél engem Eljöttem Hiszen te Nem értem Mondd ki Nélküled nem Higgyem el Gondolom Szív-jaj Fázom Bennem élsz Naptalan Álmodom (H.I.)

Lenni, s magadra lelni Álmomban halott voltam felébredni se akartam csak heverni a semmiben nem érezni, nem is tudni vagyok-e Azért ma még felkeltem a napsütésbe kimentem tenyerem száraz öblébe melegéből össze gyűjtöttem egy keveset Este ha a hold kerek haloványka sugáriból titkon párnám alá teszek arra hajtom le a fejem a rossz ott rám ne leljen (Sz.S.)

--- Gyönyörűnek lenni, önmagadra lelni, Magadat szeretni, másokat becsülni, Elevennek lenni, álmodat követni, Esendővé válni, réten muzsikálni, Táncolni a holdban, járni a homokban, Szeretni szeretve, ölelni remegve, Szállni szellő szárnyán, kicsi magnak hátán, Aprónak is lenni, naggyá teljesedni, Átfonni az erdőt, ölelni egy felhőt, Árkokon túljutni, szarvasokkal futni, Fénnyel kelni reggel, ízek szegfűszeggel, Édes illat árad, házam a te házad. (H.I.)

Zakatol a belső tűz, megéget Zakatol a belső tűz idebenn Lehelet a történetemen Hazamegyek most teveled Gondolatban Eleven a most megesett Ölelésben megszületett Gondolaton eltemetett Szépséges Ma kimegyek én teveled Levetem a felnevetett Felülről a földre esett Kincsecskét Alakom az égnek adom Szekere amin utazom Sehova se visz az az út Lefogadom (H.I.)

--- Becsukom a két tenyerem Történik a lehetetlen Veszteni kincsecskémet Megéget Szívemet a vízbe dobom Véremet beléje mosom A képet eloldozom Tetőled Hazaűz a lázasságom Láttatni se nem akarom Testemmel a lángot Betakarom (Sz.S.)

A semmi ölelése Úgy vagyok én elplántálva nincsen helyem evilágba' út széliben fogant magom csizmák sarka megtaposta Úgy lettem én kitalálva ne higgyek a túlvilágba’ éltem napja számoltatott aligha, hogy megmaradok Időm, terem okafogyott most látom, míly szegény vagyok egyetlen egy csóró átok semmivé lett botor látnok (Sz.S.) --- Gyújts egy gyertyát! Most nem a bánatért, nem a régiért. Gyújts, hogy erősödjön a Fény! Ahogy lángja az égre tör, már senki, semmi nem gyötör; átlépem a földnek lényegét, mi nehéz, húz le, s nézek szét – a változó világon úgy haladok, mint szálló, vágtató állatok. Egy pillanat és ott vagyok... Gyertyát gyújtok, várlak ott! (H.I.)

Isten, tudod-e Isten, tudod-e hol vagyok? Mert csak ettől félek hogy majd nem tudsz bizonyost én meg erre arra - kóválygok a világban össze vissza s neked fogalmad se lesz, hol vagyok amikor meghalok (Sz.S.) --- Isten, tudod-e hol vagyok? Úgy tűnik - nincs titkom - átlátszó lettem végleg láthatatlan élek a hol-volt-hol-nem élet peremén itt vagyok és ott vagyok ébredek ha meghalok (H.I.)

Erdőkben bóklászás Világrendeződés

A víz, a csend és árnyékok Néhány árnyék lustán vízre ül. Magam vagyok, mégsem egyedül... Hallgatom a vízi csendet, a közelben birkanyáj legelget. (H.I.) --- Magam is víz vagyok, tófelszín. Tükrözöm a napot, a holdat is... Égi színem sebtében megsetétedik, egy felhő felettem átsiklik. (Sz.S.)

A csend és a dal ölelkeznek Mondd, hol van a csend, Ami rendet teremt, Amit érzek belül, Aminek minden zaj ellene feszül? Mondd, hol van a dal, Ami téged akar, Ami előkerül, Ami minden dalon felül gyógyít legbelül? Engedd, hogy újra éljen, Akard, hogy el is érjen, Halld meg, hogy neked szóljon, Fagyottat forrón oldjon! Mondd, hol van a tűz, Ami lángot lehel, Ami körülölel, Ami szétéget, mindent felperzsel? Mondd, hol van a lég, Ami teret teremt, Mitől szabad vagy újra, Mi minden félelmedet elfújja? Engedd, hogy újra éljen, Akard, hogy el is érjen, Halld meg, hogy neked szóljon, Kövültet szétmorzsoljon!

Engedd, hogy újra éljen, Akard, hogy el is érjen, Halld meg, hogy neked szóljon! Szárnyaljon! Várok rád... (H.I.) --- Szívem szolgája a csend körülölel, éjt teremt rendet háborgó érzések felett álmok bölcsőjében elringat Szívem szolgája a dal tüzet szít, lelket kavar teret terít elém és mezítelenre kitakar aztán be, és az egekbe visz (Sz.S.)

Csak a pillanat, szarvasokkal Láttam egyszer árnyas völgyben szarvasokat egyszerre sokat Róluk jutott eszembe ahogy ott bóklásztak Az igazi élmény az, ami megismételhetetlen Ezek a szarvasok többé már nem lesznek velem voltak vagy negyvenen Aztán fölbaktattak a hegytetőre szépen egymás után Egy ünő meg nem Az elhevert az aljban ott lenn én csak néztem őket Fák között a ferde fényben cseppekben csorgott le a kép, apró ágvégeken (Sz.S.)

--- Sete-suta az őzgida. Talán ravasz a róka? Szellő fúj vagy lengedez, Ág reccsen, eső permetez. Rudlinak patanyoma... Koppan az út, állok, sötétben ámulok; csendben figyelem amint végigfut előttem barna sora. Megnevezzük amit látunk, szavakká válik világunk. Mi lenne, ha nem lenne sem ige, sem jelző? Csak a pillanat, a felhőtlen, jelzőtlen, kendőtlen erdőben szívünk... (H.I.)

A hold teli útján jó nekem Fényesen világlik a hold az égen, nem kell ma mécs, hogy lássam a fákat aludni az éjben. Annyira csendes az éjjeli erdő, hallom, amint az őzpata dobban, és koppan a szirten a kő. Gyík szuszog, könnyű az álma, hűvös a hely, melyen pihent; jó nekem is, béke van odakint, s épp úgy idebent. Játszik a csend most, hallgatom, s nézem a hold teli útját az ablakon. Hallom, amint vagy a szívdobbanásban mélyen, nem is kereslek most máshol ez éjen. Oly lágyan foglalod el a mindenséget, nem is tudom, te ölelsz most, vagy én téged. (H.I.)

--- Hallom, puha lépted alatt halkan roppan az ág Könnyű szél ringatja álomba a fákon a lombkoronát Tőle a parázson is végigfut egy-egy sárgás-veresen felízzó borzongás mígnem szunnyadni készülve meleg hamuval betakarja magát Leülsz, nem kérek tőled semmit a hold fényében időtlen ezüst-őszen látlak, mint halvány látomást Nem mi, hanem a telihold beszél hozzánk szívem verése bennem ilyenkor megáll lelkem próbálja érteni az égbolt szavát Imhol egyek vagyunk ketten béke van idebenn így jó nekem (Sz.S.)

Éjjel az erdőben Amikor a hold kerek, a hegyre felmegyek, hálózsákban a fák közt fekszem, vadkan dúdol altatót mellettem, (H.I.) --- avarban neszez, horkant csöndesen, messzebb egy bagoly egy huhogást megereszt, a fákon álmot hozó zenét susognak a levelek, selymes szellő takar be az itt-és-most léttel. A hold kerek, átal ér a horizonton, mire reggel felkelek. (Sz.S.)

A fa és a gyöngye Gyöngyök esnek tenyerembe, ahogy a ködös erdő elengedi a magasból sárga terméseit. Élősködőnek hívjuk, ám a fa neki is ad erejéből, nem bántja, nem bánja, élet fakad életéből, a másiknak is jut, neki is marad. És mikor kinő a fagyöngy vagy a tapló, már tudjuk: a fa is mulandó. (H.I.) --- Igen, láthatod. Gyöngy vagyok, szépséges fehér vagy sárga csillagcsokor dísz a fák szürke csupaszodott ágain, ők éltetnek s én illegek, kelletem magam a szemednek, hogy tessek neked és télen is felkeresd az erdőt. Igen, persze. Fagyöngy vagyok, a fának ékessége, de tudd, máshogy meg nem történhet, a fával együtt kell, hogy haljak meg. (Sz.S.)

Kis tűz parazsa ír rajzot szívemben vékony ágakból egyetlen embernek való kicsiny tüzet rakok fényével kört rajzolok az estében magam köré melegítek és világítok jó nézni a lángot mellette megülni parazsát a végén betakarom ha erre járok holnap megint megrakom (Sz.S.)

--- Mikor bámultál utoljára a tűzbe, s láttad, amint a lángok fonják körül a hasábokat, ahogy hamvasztásra ítélt testük zsugorodik össze hamuvá végül? A takaró melegét felváltja lassan a tűz heve, mely szelídül. Fagyom olvad, a szív melegséggel tele, és kérdőn néz mindenkire: Szeretsz-e jól? Magadat szeretve növeled-e? Mikor a tüzet bámulom, olyan egyszerű minden. Parázs ír rajzot szívemben, hiányom nincsen. Kerek most minden! (H.I.)

Mogyorószín és álmodozás Mogyorószín mókusok odva a fában; nézem, várom, hogy lakóit meglássam. Csendben vagyok, az erdő is figyel... Hirtelen mozdul a mókus, ugrik az ágon, majd tovatűnik az álom. (H.I.) --- Öltözve mogyorószín barna bundámban halkan ugrok át az ágon. Hirtelen csontmerev csenddé válok figyelek, várok, lesem-keresem, merről neszez az álom... (Sz.S.)

Mielőtt túlgondolnám csak nem gondolod komolyan hogy az élet komolyan olyan mint bolha a fázós kutyában mint részeg a csapos markában mint vérben mosakodó fájdalom mint hámba fogható szarvas barom az élet magának való kis kocsonyás vacak a napsütésben (Sz.S.) --- mielőtt túlgondolnám - miközben lecsapom a bolhám - egy kis meleget kérek... napsütésben, jó kedvében mosolyogjon rám az élet (H.I.)

Az elme és a borzashátú egó Elme-gyek mondja az elme, örömökhöz nincsen kedve, azt hiszed, hogy ott hagyott, ám közelben kódorog. Mikor éppen boldog lennél, semmi gondot nem teremnél, akkor csap le, hopp, őkelme, elvisz sírós végtelenbe. Újra hagy egy kicsit élni, nem lehet sokat henyélni, amíg észre nem veszed, élted jó, majd elveszett. Ám ha résen vagy, s legott rápirítasz: „Mért vagy ott?”, tudatára ébredhetsz, a teljesebb életnek. (H.I.)

--- Énbennem meg van egy borzashátú egó olyan okoskodó, mindenttudó kettéosztja a világot jókra és nemszeretemekre attól oszt’ felborzolódik a szőre Csitítom én, de csahol egyre pedig tanítgatom az életegyszeregyre: a rossz után nem jön rosszabb és a jó után se jobb kéz a kézben járnak körbe Elhagynám őt, de hozzám van nőlve így hát mondogatom neki reggel-este: kicsi elégedetlen borzashátú énem elég az élethez lenni csak, és szeretni azokat, akik téged szeretnek (Sz.S.)

Légy, aki lettél Mozdul az élet, földön a lélek Ringass el engem, én az öledben Ének a szélben, gyertya kezedben Fény a sötétben, láng a szívedben Mennyei fények, csendes a lépted Lépted a léptem, ének az énem Titkok a csendben, láss ma is engem Légy, aki lennél, fénybe’ születtél Hang van a dalban, szíved a hangban Hallgat a hang is, néma harang is Dobban a dobbal, hallom, hogy szólal Nyílik az ablak, téged akarlak (H.I.) --- Ringat a lélek, lelkemmel nézlek Ámul a szívem, tisztul a vérem Sodorja hangod, tiszta harangok Látom a titkod, szépben a szépet Mozdul az élted, ezernyi színek Varázs a földön, holdfény az égen Szíved a dobban, dobban a dalban Játsza, mit érzek, adja a szélnek Lépem a lépted, árnyékod lészek Hűsítő kerted, hol megpihenhetsz Nyílik az ablak, amíg élsz, látlak Légy, aki lettél, fényre születtél Tartson tenyerén Isten (Sz.S.)

Szívem titka - regőlős Kilenc alma félbevágva szívük titka mind kitárva magvaik hullanak a csupasz földre haj Kilenc éltem elfogyóba' szívem titka kulcsra zárva sebes víz viszi vérem cseppenként el hej (Sz.S.) --- Haj regö rejtem, regö regö rejtem... Földdé válok, Földanya ringat, dobban a szíve, bölcsen hallgat. Vízzé válok, ringat a tenger, cseppje vagyok: egy csepp ember. Levegő lettem, lebben a lelkem, szél ha érint, meglelsz engem. Fénnyé leszek, Napatya hív már, hallom a hangot, fénytenger vár. Haj regö rejtem, regö regö rejtem... (H.I.)

Három kendők (népdal után) Három halvány kendőt veszek, Ha felveszem, sápadt leszek, Sápadt, szótlan, mint ki beteg, Vizen túlra messze megyek, Három setét kendőt veszek, Egyet arcom elé teszek, Ne lássanak az emberek, Levetem, ha veled leszek. Három veres kendőt veszek, Ha felveszem, véres leszek, Elfoly a vér a szívemből, Nem lesz senki visszatöltse. Három vízszín kendőt veszek, Átal láthatóvá leszek, A mennyekbe avval megyek, A Jóisten rám ismerhet. (Sz.S.) --- Három szürke kendőt veszek, Ha felveszem, szürke leszek, Szürke leszek, mint az alkony. Búcsút intek a túlparton.

Három színes kendőt veszek, Ha felveszem, színes leszek, Színes leszek, mint az élet, Mindenségben tovább élek. Három zöld szín kendőt veszek, Ha felveszem, fűzöld leszek. Fűzöld leszek, mint az erdő. Messze szállok, mint a felhő. Három vízkék kendőt veszek, Ha felveszem, vízkék leszek, Vízkék leszek, mint a patak, Megőrizem minden szavad. Három narancs kendőt veszek, Ha felveszem, narancs leszek, Narancs leszek, mint a napfény Alkonyatban, minden estén. Három fényes kendőt veszek, Ha felveszem, fényes leszek, Fényes leszek, mint a csillag Szemed látom, ahogy csillog. Három semmi kendőt veszek, Ha felveszem, semmi leszek, Semmi leszek, láthatatlan, Mégis szívedben maradtam. (H.I.)

100

Világod darabkája Házad kertkapuja mindig nyitva, ha fáradtan érek utamról vagy ha csak beszélnék magamról... Csodálom lényed fényét - örök napsütését - amikor fogadsz és nyílik az ajtó Legjobb tavasszal a tornácra leülni télen a szobában elcsendesülni hol cserépkályha duruzsolja a meleget - ültem padkáján kinti hidegben eleget - és sokszor énekké váltam szívünket ringatő hangokká Most, hogy virít a tavasz méhek döngenek jár a róka is, a ravasz tyúkok menekülnek karvaly elől ám ha nincs veszély odajönnek lábad elé és magyaráznak tyúk-eszű fontos dolokat: megették a kukacokat

101

és azt, mit dobtál nekik mind megtalálták tojással hálálják szabadságukat Nézem házad lakóit fáid, és a magas-zöld fűben viruló pipacsokat Én is virág leszek udvarodon így köszönöm lényed fényét magammal hozom borúsabb napokra Örök napsütését (H.I.) --- Ami addig sötét volt hajadtól fényt kap, aranylót Ami addig néma volt szólani kezd, énekszót Ami addig rejtve volt beszélgetve veled kimondható Ami addig nem volt mikor eljössz, lesz, magától Akár tél, akár tavasz kertem kapuja nyitva Világom a világod darabkája (Sz.S.)

102

Földön, égen, fényen Mostantól a földön járok, a porban és értelmetlennek definiálom az időt, az utat és a sebességet Mostantól magasabb vagyok, mint a mértékem és a földön járok köveken, füveken mindenfajta létezésen Mostantól a vérem az étkem és megiszom a verejtékem, amíg a földön járok kezemmel a kezemben Mostantól számolatlan-akármennyi a léptem a nap fényén járok vele szivárvány szikrákat vet föl a sarkam árnyékom a levegőben úszik a nyomomban egyszercsak a nagy vízhez érek (Sz.S.)

103

--- Mostantól az égen járok a nagy vízen átértem nap fényén táncoló lényem a levegőben úszik Mostantól nyomomban nemlét párája ragyog magasabb vagyok mindennél és felhőkön, fényszilánkon járok ugrásszerű mértéket találok hol nem létezik a mérték nem tudható az érték csak a van Mostantól fény-étkekkel teli fény vagyok, ragyogok én is mint szivárvány idején a nap Számolatlan-akármennyi léptem felcserélem az örökkel egészen, addig míg újra a nagy vízhez érek és evezőt fogva partot lelek (H.I.)

104

Idő és illúzió Arra gondoltam akkor hogy most majd arra gondolok akármennyire is ha mozdulatlan maradok nem tud befogni magának percnyi cifra hámjába a szaladtatós idő Igyekeztem, hogy ne is legyen soha vele dolgom olyan semmise amiért megszámlálnom kellene hány óra fogy el a létezésre És akkor íme tessék elfogyott az összes év maradtam, ahogy voltam mozdulatlan - és nincs más most majd arra gondolok hogy egykor arra gondoltam... (Sz.S.)

105

--- Olyan volt, mintha lenne idő kereke, mely folyton szalad az ember meg ott marad szekerén vágtatva, s kisvártatva elszáll élete Árván, mozdulatlan akartam nem látszani bárki is keresett bárhogy is szeretett látva, hogy öregszik bennem is az óra, melynek folyton feszül a rugója, és halad Ím, állok a csendben, és az időre lesek, látom a teljesből élete illúzió Most már jól elvagyunk az idő meg én az időtlen létezés magas hegyén (H.I.)

106

Szóknak tere (versben és életben) Úgy látszott, mintha csak skandálnám a szavakat, rímeket kutatnék a hajam alatt, mik rendre állnak a sorvégeken. De mindig nem teszem, legyen az, mi alakul bennem, felettem, mellettem. Te is alakulsz bennem, mellettem. Legyen. (H.I.) --- Egyszer azt mondta nekem a kedvesem olvasván - félig majdhogynem meztelen a tengerparton hozzá írt versem hogy korántsem vagyok magammal azonos

107

Merthogy amit írok, az szép fantáziadús, vágykeltő kép lányok, asszonyok hevét tüzelők mégis olyan semmitérő magamat kelletők Mivel abban, ha le is van írva hogy szívből jövő a szerelmem iránta és az égről bárhány csillagot lehoznék neki fityfenét ér, hisz most is bámulom más lányok mellét Hát én nem is tudom elgondolkoztatott nagyon magamon mert ami szép, az szép legyen az kebel vagy költői kép tán tényleg ’önazontalan’ lennék? Ilyen mikor a költő kedvét a múzsája - dolgát nem értve - dönti romba Tudhatná, bár szerelmének ő a tárgya attól a szépnek, szónak tere van a világon mindenkihez szólnia (Sz.S.)

108

A vers oka végtelen megérzés A vers oka nem a logika vagy az átgondolni kész ész hanem egyfajta tétova megérzés ami egy pillanatra villan fel benned és elmondanád valakinek de az nincs ott igazán csak néz rád furán sürget folyton és közbevág „Most ez mi, meg miért?” „Hagyd már, menjünk, az istenért!” akkor leülsz és írsz (Sz.S.)

109

--- A vers oka néha diszharmónia máskor egybeforrt egész nem szól a józan ész csak néz kerek szemmel hogy: „Most ez mi, meg miért? Mért nem eszeddel írsz és következtetésekkel bírsz?” Hiába magyaráznád hogy több is van mint az eszed nem hinné el neked mert nem fogja fel a végtelent így hát leülsz és írsz (H.I.)

110

Világdarabkák és szivárványpont Volt veled már? hogy semmiszínű apró törtfelszínű ólommozdulatlan darabkákból a világ egyszerre élesen fehéren ragyogó értelmes egésszé összeáll és így adja oda neked magát amíg meg nem érted a dolgok nagyon egyszerű okát hogy idő épp most van a tér pont az a pont ahol a van megtalál és a pornyi jel alig fölötted az irány (Sz.S.) --- Volt veled már? hogy tarka szivárvány eggyé olvadt össze és néztél semmi-szemmel az érzékelhetőre mely titkát adta fellebbenő fátyol mögött szemed a fénybe költözött sugara létre ébredett és a milliom csillagos ég felett megett között minden eggyéolvadásban jelentkezett tavaszt-feledő lelki szemeid előtt miközben itt-és-most pontként jelentkezett kiterjedéstelen-egyszerűen (H.I.)

111

Lettem volna, voltam volna lettem volna reggel lenne akkor napom voltam volna este lenne holnapom lettem volna madár lenne akkor szárnyam voltam volna szikla megmaradnék a zuhanásban (Sz.S.) --- lettem volna éjjel lenne akkor holdam voltam volna hajnal lenne pirkadatom lettem volna erdő lenne akkor lombom voltam volna madár hangja lennék zengés a világban (H.I.)

112

113

T a r t a l o m Világdarabkák illeszkedése - előszó 3 Napfényben létezés Szerelem szigetek 5 Hoj és Hej 7 Engedlek, fogadlak 8 Szerelem-megváltás 10 Hold-leányok és kölkecskék 12 Anyaölből anyaföldre 14 Teljesség a csillagok alatt 16 A melled és tejcseppek 17 Gyengéd közelgetéssel 18 Hajlik az ág, törik az ág 20 Nem reméltem 21 Két ily’ szótlan lélek 22 Bennem és benned 24 Két nő, ugyanaz a kő 26 Bármennyit, de hagyj magamnak is kicsinykét 29 Háromból lettek 30 Égi és földi ragyogás 32 A reggel és a macska bajsza 33 Éppen volnék születőben 34 Kelj föl nap, ébredj hold 36 Megtartlak 38 Szíved és szavad 39 Te légy az én őrzőm 40 Szemek játéka 41 Az idő hajnalban 42 Lélekidő 44

114

Éjben bolyongás Folyókon átkelés 47 Hitem szomorún, üresen 49 Elveszék, elveszék 50 Madárkám vitte kincsem 52 Belül a csend meddig élhető 54 Utazás Létbe és nemLétbe 55 J.A. bennem, benned 56 Ha holdad adod nekem 58 Magamban és magomban 59 Könnyű röptű a van és lehet 60 A normák és fejemben mormoták 62 Hangok és a nád 63 Eljöttél és ennyi 64 Semmi sem és én sem 65 Minduntalan, akaratlan 66 Halkuló csend 68 Kerestelek, tagadtalak 70 Lenni, s magadra lelni 72 Zakatol a belső tűz, megéget 74 A semmi ölelése 76 Isten, tudod-e 77

115

Erdőkben bóklászás Világrendeződés 79 A víz, a csend és árnyékok 81 A csend és a dal ölelkeznek 82 Csak a pillanat, szarvasokkal 84 A hold teli útján jó nekem 86 Éjjel az erdőben 88 A fa és a gyöngye 89 Kis tűz parazsa ír rajzot szívemben 90 Mogyorószín és álmodozás 92 Mielőtt túlgondolnám 93 Az elme és a borzashátú egó 94 Légy, aki lettél 96 Szívem titka - regőlős 97 Három kendők 98 Világod darabkája 100 Földön, égen, fényen 102 Idő és illúzió 104 Szóknak tere 106 A vers oka végtelen megérzés 108 Világdarabkák és szivárványpont 110 Lettem volna, voltam volna 111

116